Karrier újratöltve – Újrakezdési dilemmák gyermek mellett

Megváltozott élethelyzetben: költözés, válás, gyermekvállalás esetén a fontossági sorrend és a lehetőségeink is megváltoznak. Az új helyzethez alkalmazkodva igyekszünk karrierünk útját egyengetni. Azonban sokszor ez nem is könnyű. Például egy új városba költözve, kapcsolatok nélkül, az álláskeresés a vártnál nehezebb, vagy egyedülálló szülőként a távolság a munkahelytől még meghatározóbb lesz. Kozák-Ágó Szilvia coach, mentor lesz…

Álomból cél

Álmai mindenkinek vannak. Lehetnek nagyratörők, vagy egészen aprók. Gyerekkoromban arról álmodtam, hogy nagy családom lesz, és egy nagy ebédlőasztal körül nyüzsgő, hangzavarban ebédelünk. Ez megmaradt álomnak, bár nagyjából teljesült, mégsem lett cél. Hogyan lesz az álomból cél? Szükséges-e, hogy minden álomból cél legyen? Talán legjobban úgy lehetne megfogalmazni, hogy az álom kézzel fogható változata a…

Építkezünk – karrierépítés másképpen

A három kismalac (A három kismalac és a farkas c. mese) óta tudjuk, hogy építkezni mindenki tud, azonban nem mindegy milyen anyagot használunk és milyen tartós az építmény. A karrier esetében is valahogy így van, a munkahelyen töltött évekkel épül, azonban nem feltétlenül jelent mindenkinek sikeres életutat. A szó jelentése eredetileg sikeres, eredményes életpálya. Mennyire…